
CEMOS
Segítheti egy traktor a kezelőjét?
A CEMOS segítségével a gépkezelők legyőzhetetlenek
A CLAAS az első ezüstérmet a traktorokhoz kifejlesztett öntanuló CEMOS asszisztensrendszer és folyamatoptimalizáló rendszerbe integrált elemző funkcióért kapta, amely a talajtömörödés kockázatát vizsgálja. A tömörödés kockázatának kiszámítása tudományos szántóföldi kísérleteken és olyan számítási képleteken alapszik, amelyeket a Berner Fachhochschule (BFH-HAFL) egyetem fejlesztett ki a Forschungsinstitut Agroscope Reckenholz kutatóintézettel, a dániai Aarhus University egyetemmel és a svéd University of Agricultural Sciences (SLU) egyetemmel közösen.
Az egyetemek és a kutatóintézetek a Terranimo® projekt keretein belül összesítették az eredményeket és tették elérhetővé mindenki számára egy web alapú alkalmazásban. Az innovációkat értékelő bizottság a CEMOS-nak azt a többlethasznát értékelte a díjjal, hogy a rendszer által ez a szaktudás úgy van beintegrálva a mezőgazdasági gépbe, hogy a gépkezelőnek nem kell semmilyen adatot külön megadnia, mivel a CEMOS számára már elérhetők a szükséges adatok. A gépkezelő értesítést kap a CEBIS terminálon kijelzőjén, hogy az általa használt traktor-adapter-kombináció az adott talajviszonyok esetében kockázatot jelent-e illetve károkat okozhat-e a talajtömörödés szempontjából. Ha az optimalizálás érdekében a rendszerben változnak a beállítások, akkor a funkció automatikusan megkapja az új adatokat a kockázatértékeléshez.
Kezelőtámogató rendszer
1. szakasz
2. szakasz
3. szakasz
"Számomra a CEMOS ösztönző."
Hof Wiesbyll – CEMOS-t használó ügyfél az első perctől
Lenyűgöző a cégtulajdonosok és gépkezelők számára is
Mennyiben tud a CEMOS segíteni a napi munka során?
Nicolai Schulz: Nagyon sokszor használtuk már. Óriási segítség például abban, hogy megtaláljuk a következőket: mekkora pótsúlyokkal kell dolgozni? Milyen abroncsnyomást alkalmazzunk? Milyen értékeket kell a motorhoz és váltóhoz beállítani?
Jörg Andersen: Az én traktorom végzi a legfőbb talajmunkákat, évente körülbelül 1200 üzemórát dolgozunk. A CEMOS-t folyamatosan használom. Időről időre minden munkaeszközt rögzítettünk a CEMOS-ban. A gép folyamatos optimalizálása a mindennapjaink szoros része.
Mi az ami leginkább tetszik ebben a rendszerben?
Nicolai Schulz: Minden váltásnál azonnal jelzi a gázolaj-fogyasztást, így a kezelő pontosan láthatja, hogy amit éppen csinál, az mit eredményez.
Jörg Andersen: Engem nagyon is ösztönöz a CEMOS rendszer. A munka során a CEMOS folyamatosan figyeli a beállításokat és ha szükséges javaslatot tesz azok korrigálására. Motiváló, ha tudod: ma még jobban dolgozhattál, mint tegnap.
Hogy lehet a CEMOS gazdaságosságát kiszámítani?
Dr. Volker Schulz: Nem számítottam rá, hogy ennyi előnye van. A kollegák sokkal hatékonyabbak és a talajmunka minősége is jelentősen javult. Ezt a saját pénztárcámon érzem. Ha az abroncsnyomást szabályozó rendszerrel hektáronként 2 liter üzemanyag takarítható meg, minden egyéb munkafolyamat során éves szinten észrevehető a költséghatékonyság. Ez pénzben mérhető.
Nicolai Schulz: Nekünk nagy szükségünk van az abroncsnyomás-szabályozó rendszerre, mivel itt nálunk nem lehet ikerkerékkel dolgozni. Drasztikusan csökkenteni kell a nyomást.
Jörg Andersen: Talajmunkák során a lehető legalacsonyabb abroncsnyomással dolgozom anélkül, hogy az abroncs károsodna.
Dr. Volker Schulz: Optimális abroncsnyomással dolgozni annyit jelent, mintha átülnénk egy kisebb gépbe, amely ugyanazzal a vonóerővel bír. Az önsúly kevesebb, ezáltal a talajnyomás is.
Hogy segít a CEMOS a gépek jobb megismerésében?
Jörg Andersen: Mindig tanulunk valamit. A pótsúlyozásnál rácsodálkoztam én is a CEMOS képességeire. A szükséges súlyozás kevesebb lett, mint azelőtt. Először nem akartam elhinni, de bevált. Most már kisebb súlyokkal dolgozunk, és ugyanazt tudjuk teljesíteni így is.
Nicolai Schulz: Az eke megfelelő beállítása a legjobb gyakorlat, amivel a kopást minimalizálni lehet. Itt is nagy segítség a CEMOS, ami kézbe veszi a beállításokat, és kiválóan működik.
A legfontosabb kérdés: Ajánlaná másoknak a szakmában, vagy nem?
Nicolai Schulz: Mindenképpen. Kivétel nélkül mindenkinek, aki CLAAS traktort vásárol, szívből ajánlom, hogy vegye fontolóra a CEMOS opciót is.
Dr. Volker Schulz: A jövő az automatizálásban van, és a gépkezelők munkájának megkönnyítése a cél.








